HTML

Zorba blogja

Megértéseim és tévedéseim... Még igaz is lehet...

Friss topikok

2010.04.07. 14:05 zorba69

Nem is tudom...

Nem is tudom...

 

Keressük a morális és elvont válaszokat, létezésünk értelmére. Mert aggódunk, hogy beteljesítjük-e azt... Sikerül-e megvalósítanunk kezdeti élettervünket? Ha van ilyen...

 

Isten nem aggódik. Nincs is miért, hiszen tudatában van, hogy az egész teremtés az Ő műve. Csak szereti önmagát teremtett világán keresztül ...

 

Nekünk is ezt kellene tennünk, illetve élnünk.

Csak élvezni a tapasztalást, és tudatában lenni, hogy a Teremtő, rajtunk keresztül éli meg az élet csodáját és nem fél a következményektől.

 

A teremtett világ a tapasztalások világa. Isten egy, ezért nem osztja meg világát, azaz önmagát. Neki mindegy, hogy a tapasztalatokat kellemesnek vagy kedvezőtlennek ítéljük meg...Nem érdekli, hogy örömmel vagy bánattal éljük-e meg életünk egészét vagy részleteit. Neki öröm az élet és öröm az elmúlás is. Ő boldog az örökkévalóságban, ahogy mi is azok vagyunk, csak megfeledkezünk róla...

 

Fel kell hagynunk az aggódással, meg kell bíznunk az ösztöneinkben és Istenben...

Hagyni, hogy átjárjon a bizalom. Élvezni, hogy a Teremtő vágyainkon keresztül vágyik önmagára...

 

Voltál már úgy, hogy önmagadra, öntudatodra, lélkjelenlétedre vágytál, mindennél jobban?

 

Isten ezt teszi.Tegyük mi is!!!

 

Szólj hozzá!

2010.04.07. 14:00 zorba69

Az „amerikai álom”…

Címkék: amerikai teremtés álom hatás felemelkedés kollektív

Kollektív teremtés.


Az amerikai álom, azaz hogy bárki bármit elérhet, egy illúzió…


Mondják, a társadalom tudósok.


Amikor egy bármekkora közösségben, sokan hisznek álmaik megvalósulásában, annak hatása van a teljes közösség fejlődésére. Minél többen vannak, annál nagyobb mértékben…

Látszólag nem mindenkinek teljesülnek a vágyai, vagy nem maradéktalanul. Ám, minden megvalósulás mágnesként vonzza a többiek előre jutását. Ahogyan, minden megvalósulás a teljes közösség vágyakozásainak és igyekezeteinek egyfajta leszűkített eredménye is egyben…


Az utcán sétálva, sokak arcán látom, az „én is erre vágyom” mosolyt. Fiatal lányok szemében ragyog leendő örömük, mikor ifjú édesanyákat látnak gyermekeikkel. Saját jövőbeni anyaságukat látják benne, mintegy megerősítést. Nekem is sikerülni fog…

Mikor kiskutyáimat sétáltatom, emberek sokasága fejezi ki vágyát, ők is ilyet szeretnének.

Ugyanezt tesszük, mikor mások anyagi, lelki, szellemi megvalósulásaira tekintünk. Tudjuk, nekünk is sikerülni fog…


Mindenképpen jó hatással van ránk, hogy látjuk, bármi létre jöhet. Persze, kicsit oda kell tennünk magunkat… A megvalósult életeknek, magnetikus hatása van környezetükre. Erősítik a többiek lelkesedését, hozzáadnak a közösségek energiájához. Ugyanakkor táplálkoznak is a kollektív vágyakozásból. Olyan ez, mint egy ember-piramis. Csak egy ember áll a tetején, de ahhoz kell a többiek erőfeszítése is. Ugyanakkor, mindenki tudja, legközelebb ő fog ott állni a csúcson… Valamint azt is tudhatja, hogy jelenlegi szerepe abból adódik, hogy valaki magasabban van…


Egyszerűen modellezve: Mikor megcsípünk egy elasztikus vagy bármilyen anyagot, és húzni kezdjük felfelé, az anyag minden egyes részlete emelkedni kezd. Az alkotó elemek hatással vannak egymásra, miközben megmarad a közöttük fennálló egység. Csak a formája változik meg…


Boncolgathatnánk ezt a végtelenségig, ám a lényeg az, hogy mindannyian hatással vagyunk egymásra. Egy láthatatlan, nagy összefonódás van köztünk. Köztünk emberek, állatok és minden élő és élettelen alkotóelem között e teremtett világban.

 

És ez jó! Mondjuk ki, nagyon jó!!!

 

Talán, már jobban látható, hogyan jön ez az amerikai álomhoz.

Szükségünk van egymásra. Nem csak a gyakorlattá vált kihasználósdi módon, hanem oda-vissza. Nem csak nekem van szükségem a többiekre, hanem nekik is rám. Különben mi dolgom volna itt…?


Ez jó érzés, lássuk be. Főleg akkor, ha nem látjuk pontosan, mi dolgunk van e világban. Mindjárt itt egy nagyon fontos és élethosszig tartó szerep mindannyiunknak. Mégpedig, hogy nélkülözhetetlen tagjai vagyunk a teremtett valóságnak. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy még itt vagyunk. Tehát, ha valaki efféle kérdésekre keres választ, ez egy jó lehetőség. Aki pedig, a lelki szellemi felemelkedés útját keresi, az is használhatja e módszert…


Minden jelenlétünkkel befolyásoljuk valakiknek a sorsát, direkt vagy akaratlanul. Ennek tudatában, másként viseljük saját életünk alakulását. Ha úgy tetszik, több dimenzióssá válik személyes létezésünk. Más színben látjuk magunkat, más érzésekkel élünk együtt önmagunkkal.


Az élet s a létezés minden dimenziójában hatást gyakorlunk egymásra. Ha tudunk róla, ha nem. De ha már tudunk róla, akkor azt érdemes felhasználnunk egyéni és közösségi élet-minőségünk jobbítására!

 

Javaslom mindenkinek, használja örömmel e tudatosságot!!!

 

Szólj hozzá!

2010.03.09. 09:25 zorba69

Felelősség- kollektív felelősség


Mindenhez közünk van, ami a világunkban történik…

Személyiség központú kultúránkban a függetlenedés lehetőségeit keressük. Ám ezenközben, azt kell észrevennünk, hogy mindennel és mindenkivel összefüggésben vagyunk. Sokkal mélyebben és sokkal magasztosabban, mint gondolnánk.

 

A felelősségről és felelősség vállalásról mindenkinek más az elképzelése. Amiről itt írni fogok, az nem egy vélemény, hanem egy tudatállapot megértései, egyéni és közösségi szerepünkről sorsunk alakulásában…

 

Annak hatóköre, hogy ki meddig érzi elérni cselekedeteinek, gondolatainak, érzéseinek, hangulatainak hatását, nagyon változó. Személyes meggyőződésem, hogy mindezen kibocsátott energiák, a teljes emberiségben, a teljes élővilágban, a teljes univerzumban és talán még azon túl is reakciókat váltanak ki…

 

Ha modellezni szeretném, azt mondhatnám, olyanok vagyunk, mint egy rádiókészülék, mely adó és vevő is egyaránt. A bennünk megnyilvánult energiákat kisugározzuk a kollektív térbe és azok ott a maguk természete szerint tovább fejlődnek, vagy éppen elmúlnak… Valamint a másutt keletkezett áramlatokat foghatjuk fel mi, ha összehangolódunk velük. Legyen az kedvező avagy kellemetlen számunkra.

Ezen folyamatok pontos természetrajza, talán meg sem érthető, ám számunkra most nem is ez a fontos. Ami igazán lényeges, az a saját felelősségünk megértése e folyamatokban.

 

Mielőtt azonban tovább mennénk, tisztáznunk kell egy megkerülhetetlen részletet. Ez pedig, a felelősségről alkotott fogalmunk. Akármikor korábban kimondtam e szót, szorongást éreztem magamban és a hallgatóságban is. Ugyanis korábbi értelmezésünk szerint a következmény, mindig valamilyen felelősségre vonás illetve büntetés.

Mostani megközelítésünkben azonban, inkább felszabadító érzést, megkönnyebbülést és megoldást fog eredményezni. Ez látszólag ellentmondás, ám mint ki fog derülni, mégsem az. Az abszurditások hordozzák magukban a legeredményesebb megértéseket.

 

Először is fontos megértenünk a teremtett világ mechanizmusait.

Azt tudjuk, hogy életünket és történéseinket a belőlünk kisugárzott energiák, és azok vonzása határozza meg. Azt is megtanultuk, hogy képesek vagyunk ezt tudatosan befolyásolni. Ez jó hír, ám az arányokkal érdemes tisztában lenni.

A tudatos elménken másodpercenként 7 bit információ halad át, míg a tudattalan elménken 55 billió bit/ secundum az áramlási sebesség. Láthatjuk a jelentős különbséget… Megkérdezhetjük, melyiknek van nagyobb hatása életünkre.

Azért érdemes ezt látnunk, mert érezzük és tapasztaljuk is, hogy a tudatalattinkba elsüllyesztett félelmek, érzések, gondolatok gyakran elevenednek meg teremtéseinkben. Néha eléggé érthetetlen, és a józanész számára feldolgozhatatlan módon. Sokkal nagyobb befolyással bír életünk alakulásában, mint azt szeretnénk.

 

De akkor, mi a megoldás?

 

A tudatalattinkba nem látunk be, ám mégis képesek vagyunk tisztítani azt…

 

Ennek egyik legjobb módszere, a Ho’oponopono technika. Dr. Ihalekela Hew Len, hawai pszichiáter gyakorlati tapasztalatai, minden kétséget kizáróan igazolják eredményességét. 4 év alatt, egy pszichiátriai intézet összes ápoltját gyógyította meg, csak ezen ősi tudat tisztítási lehetőséggel…

A módszer egyszerű és nagyon hatékony. Ezt magam is igazolhatom, folyamatosan alkalmazom mindennapjaimban. Négy olyan mondat ismételgetéséből és a hozzákapcsolódó és általa létrejövő lelkiállapotból áll, melyet mindenki elsajátíthat. Ezen mondatok pedig a következőek:

 

Szeretlek! Kérlek, bocsáss meg! Sajnálom! Köszönöm!!!

 

Talán kissé bárgyúnak tűnhet, ám ha belegondolsz, ezt a négy mondatot használjuk a legritkábban. Már annak is csoda erejű hatása lehet, ha e gondolatokat visszaépítjük a mindennapi használatba!!! E mondatok mantrázásával tisztítjuk meg a magunkban kialakított képeket a világunkról. Így tisztítjuk meg valóságunkat.

 

Ez tehát egy lehetőség, hogy jobbra fordítsuk önmagunk sorsát és a teljes valóságunkban létezőkét is… Biztos vagyok benne, hogy sok egyéb módszer is van és fog is keletkezni, mert az igény már megszületett. Az pedig, vákuumként fogja magához vonzani a megoldásokat.

 

A vonzás törvényéből tudjuk, hogy amire fókuszálunk, azt teremtjük meg életünkben.

Megértettük, hogy ha a bőségre figyelünk, akkor azt vonzzuk magunkhoz.

Itt azonban megint meg kell álljak. Mikor feszülten próbálkozunk a gazdagságra fordítani figyelmünket, akkor direkt háttal állunk a hiánynak. Kettősség, azaz megosztottság jön létre.

Ez azt jelenti, hogy az még mindig bennünk van, csak nem akarunk tudomást venni róla. Ha úgy tetszik, besöpörtük a tudatalattinkba, ahol pedig önálló éltre fog kelni. Ezt pedig nem szeretnénk…

Megoldásunk az, hogy felelősséget vállalunk. Elfogadjuk, hogy a bőség mellett bennünk van a hiány is, és szembe fordulunk saját érzéseinkkel. Nem is kell mást tennünk, csak rájuk tekinteni és elfogadni, hogy vannak. Ezzel meg is szüntetjük korábbi hatalmukat, és barátainkká tehetjük őket!!!

 

Ha átérezzük, hogy minden rajtunk múlik, az kiemel minket korábbi elszenvedő állapotunkból, és valóban kezünkbe vehetjük életünk hajójának kormányát…

 

Mikor ezeket megértettük és elfogadtuk, már csak egy aprócska lépés a közösségi felelősség érzése. Ahol a létezés minden apró rezdülésével összefüggésbe kerülünk, ha úgy tetszik egy magasabb létállapotba, egy minőségi tudatosságba. Innen már könnyedén átlátható, hogy az akció és reakció kölcsönhatása minden szinten működik. Minden cselekedetünk, gondolatunk, érzésünk, hangulatunk energiája beáramlik a kollektív energia mezőbe és hatással lesz a létezés több dimenziójára is. Ezért nagyon fontossá válik, hogy mely rezgéseket erősítjük fel a saját rádióadónk által, és melyik hullámsávra hangoljuk vevő készülékünket…

 

Amit kiáramoltatunk magunkból, az valahol lecsapódik. Amilyen rezgésre beállítjuk magunkat, annak megfelelő információkat veszünk magunkhoz a nagy közösségi, szellemi éléstárból… Ráadásul, ezen vibrációk, össze is keveredhetnek egymással, így következményeik nem előreláthatóak.

 

Minden okfejtésen túl, számunkra mégis azon tudatosság megélése az első számú, hogy közünk van világunk alakulásához!

 

Mindenhez és mindenkihez!

 

Bár, elsőre nagy tehernek tűnhet ennek elfogadása, mégis egyre magasabbra fog emelni. Számtalan olyan tényező és újólag teremtődött energia adódik hozzá e folyamathoz, amit az elején el sem tudunk képzelni.

A modern biogazdálkodás során felfedezték, hogy a terményekben olyan ásványi anyagok és nyomelemek jelennek meg, melyek a talajban nem kimutathatók. Így hozunk mi is létre újabb formákat és így töltjük meg tartalommal. Valójában, nem kell megterveznünk minden részletet, és várható eredményt, csak bele kell kezdenünk és bizalommal fogadnunk a következményeket…

 

Csak bátorítani tudok mindenkit, tegye meg önmaga érdekében e lépéseket és valóban sikerülni fog egy jobb, élhetőbb világot teremtenünk! Mindannyiunk által és mindannyiunk számára egyaránt!!!

 

 

 

Szólj hozzá!

2010.02.21. 10:45 zorba69

KAPCSOLATOK...

Címkék: kapcsolat megértés önbizalom

Megoldást várunk a másiktól.

 

Azt az illúziót kergetjük, miszerint a leendő vagy meglévő társunk rendbe teszi az életünket. Megjelenik, megfelel, kiegészít, felszabadít félelmeink alól...

 

Ez egy igen régen magunkba kódolt üzenet a múltunkból...

Amolyan szülő pótlék-effektus ez. Mélyen belénk kondícionálódott korai éveinkben és talán nagyobb erővel befolyásolja tetteinket, mint azt hinnénk. Egy kis vizsgálódást biztosan megér...

 

Ezt azért tartom fontosnak kimondani, mert ahhoz a felismeréshez vezet, hogy nem nőttünk fel...

Sem pszichésen, sem érzelmileg, sem lelkileg, sem szellemileg...

Ennek a megértése pedig elvezet a következő és talán legfontosabb pontig, ami az Alázat. Azaz jelen állapotaink objektív és őszinte belátása, tehát a megbocsájtás... A megértése annak, hogy bizony nem felelünk meg, számos önmagunkról alkotott képzetnek, esetleg elvárásnak...

 

Ez talán az első lépése az önmagunkon munkálkodásnak, mellyel igazán alkalmassá tehetjük magunkat egy virágzó kapcsolatban való részvételre. Megbocsájtjuk magunknak, hogy nem vagyunk olyan magas szinten párkapcsolatilag és mindenféle szociális viszonyainkban, mint azt hinni véltük...

 

Persze erre mindenki azt mondja:

 

-         Ugyan, ez másokra vonatkozik, én már régen túl vagyok ezen...

 

-         Akkor viszont, mi vár megoldásra? – kérdem.

 

Ma nagyon sok pszichológiai értelmezés hozzáférhető, melyek segítenek megérteni önmagunkat és  a kapcsolatainkban zajló folyamatokat. Személyes tapasztalatom azonban az, hogy a megértés nem egyenlő a továbblépéssel. Az egzakt tudományos magyarázat intellektuális felfogása, nem felel meg emberi minőségeink fejlődésének...

Pontosítva, ha elovasok és megértek valamit, attól még nem biztos, hogy azonnali változásokat hoz az életembe...

Sokakat látok ezen tévedésbe esni, magam is átmentem ilyen szakaszokon...

 

A korrekt és tisztánlátó önértékelés, mely számomra egyenlő a valódi önbizalommal, képessé tesz arra, hogy valóban magamhoz illő partnereket ( értsd: barátok, munkatársak, szerelmek ésatöbbi...) vonzzak be az életembe...

Ha úgy tetszik, a magam szintjének megfelelőeket.

 

Itt lép életbe a mindannyiunk által ismert tükor-effektus, mikor is életünk mindennemű találkozásaiban saját világ felfogásunkat, illetve eltitkolt tulajdonságainkat látjuk tükröződni...

 

Ezt is viszonylag gyorsan megértjük, ám a feldolgozása és teljes átérzése, akár évekbe is beletelhet... Türelem, menni fog!

 

Az elején említett megoldás keresés, valójában arra utal, hogy fel kell tárnunk, mi is a mi igazi indíttatásunk egy kapcsolat megteremtésében. Meglehet, hogy még mindíg régi alapokra építjük- érzelmileg és lelkileg egyaránt- hozzáállásunkat. Ez pedig már nem megfelelő mostani viszonyaink felépítményében, csak már nem emlékszünk a kezdetekre...

Lehet, hogy újra kell értékelnünk korábbi vezérelveinket és újra konstruálnunk ezen alapokat...

 

Ám minden okoskodáson és analizáláson túl, tapasztalatom szerint, a legfontosabb a MEGBECSÜLÉS. Ez nem jelent mást, mint hogy ugyanazt gondolom a másikról, mint magamról...

Megértem és átérzem, hogy Ő egy velem egyforma, azonos értékű ember. Egy lélek, egy szellem, kinek odaadottsága az én életem ajándéka... Folyamatosan hálás lehetek azért, mert megosztja velem élete egy részét, esetleg egészét... Ennek értéke valóban felbecsülhetetlen, ezért nagyon, nagyon, nagyon megbecsülendő...

 

Ha ezt nem élem meg, akkor hiába ismerem fel a másikban önmagam tükröződését, nem jutok előrébb. Csak tudni fogom magamról, hogy vannak szégyellt tulajdonságaim, miket a másikra akarok kivetíteni, de megmaradok ebben az állapotban és nem találom meg a választ, a kiutat...

Mert ugye megkérdem magamtól, miért teszek így és hol van a kijárat.

A kérdésemre keresett felelet, pedig a rendszeren kívül van...

Úgy értem a psziché szintjén létrejött és a pszichológia által felfedezhető rendezetlenségek vagy problémák, csak egy másik szinte oldhatók fel illetve meg...

Ez pedig a tudat szintje, még pontosabban a tudat természete... Itt fogom valóban megtapasztalni a másokkal, a mindenkivel való egyűvé tartozásomat...

 

Pillanatnyi tudatosságom állapotában ezt, mármint a megbecsülést érzem a legfontosabbnak.

Úgy tapasztalom, hogy eme szemléletem átsugárzik minden cselekedetemen és nem kell okoskodnom magamban, milyen praktikákkal tudom fenntartani viszonyaim állapotát. Csak bíznom kell magamban és még baklövéseim is jól sülnek el...

 

Eddigi tapasztalataim azonban arra is megtanítottak, hogy minden szakasza életemnek, minden kis megvilágosodásom, csak egy állomása emberi minőségeim fejlődésének. Így várakozással telve nézek elébe, miként fogok még többre jutni emberi kapcsolataimban, mi újat tartogat még az élet...

 

JÓ UTAZÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK, BOLDOGSÁGGAL TELI KALANDOKAT, MINDENKORI KAPCSOLATAIBAN!

 

 Meghajlok a Bennetek Élő Tudatosság Előtt!!!

 

Baráti Szeretettel.

 

zorba

 

Szólj hozzá!

2010.02.16. 18:21 zorba69

Csőbe húzva...

Csőbe húzva…

 

Féregjáratok és párhuzamos valóságok.

 

Ufók, yetik, nessie a tó „szörnye”.

Többségünk hallott róluk, de nem tapasztaltuk. Ezért, nem is hisszük el, létezésüket. Vannak emberek azonban, akik igen.

Látták, hallották, tapasztalták ezen jelenségeket.

 

Azt mondja a józan eszünk, hogy képzelődtek.

Ám elképzelni csak olyat lehet, amiről van képünk. Ami nem létezik, arról nincs képzetünk.

 

Közismert a történet, miszerint Kolombusz hajóit, az amerikai benszülött lakosok nem látták meg. Pedig ott horgonyoztak a partjaiknál. Nem volt képük a számukra hatalmas vitorlás hajókról, így nem szerepelt az elméjükben. Ezért hiába álltak a szemük előtt, nem fogták fel…

Bizony így működik az emberi elme, nem csak az indiánoké.

Aztán végül, a sámán fedezte fel a hajókat, mert az ő tudata tágabb és befogadóbb volt. Elmondta népének, mit látott és onnantól már mindenki észlelte a messziről jött flottát.

 

Hogy jön ez, az yetihez?

 

Azt érzem, azok az emberek, akik látták, azoknak a valóságában léteznek…

Ez egy teremtett világ, ahol minden a gondolatok, érzelmek, és hangulatok által jön létre. És persze egyéb teremtő erők által is.

 

A párhuzamos létdimenziók igenis létezhetnek földi valóságunkban is. Még akkor is, ha nem vagyunk képesek mindannyian, minden részletét, egyszerre felismerni fizikai érzékelésünk által.

 

Megtörtént mát veled, hogy valaki, akivel egy időben és térben tartózkodtál, tapasztalt egy illatot, egy hangot, akár egy vizuális élményt, amit te nem fogtál fel? Neki valóság volt, neked észlelésen kívüli…

 

Minden ember egy valóság, minden ember egy párhuzamos dimenzió…

Mindenkinek a tudatából felépül egy számára elsődleges valóság. Ez áll mindenek felett. A többiekével pedig gyakran, metszésbe néha fedésbe kerül.

Ezen valóságok között is vannak átjárók. Gondolatok, érzelmek, hangulatok. Teremtett világaink legfontosabb alkotó erői. Ezek adják a lehetőséget felszíni kapcsolódásainkhoz.

 

A tudat, mármint a kollektív, melyből kinő saját univerzumunk, az közös. Oda jut vissza mindannyiunk világa…

 

Azt mondja az elme, ilyen nincs, mert a test érzékszerveivel nem tapasztalhatom…

Azt kérdem, honnan tudod. Emlékezz az indiánokra. Annyit fogtak fel a létezésből, amennyire szocializált és kondicionált elméjük engedte. Meg kellett tanulniuk látni a fizikai valóság, egy számukra újabb dimenzióját. Ahhoz pedig, tágulnia kellett saját befogadó képességüknek.

 

Ugyanígy van ez velünk is. Be vagyunk programozva, társadalmaink által egy olyan világ befogadására, melyben komfortosan élhetünk. A psziché, a személyiség pedig, a túlélés reflexe által, mindent a tudatalattiba száműz, ami ezt gátolhatja…

Konkrétan, nem vesszük észre azon dolgokat, melyek kívül állnak szocializációs határainkon. Ezeket a határokat pedig, a félelem állította fel…

 

Láttuk a Mátrix trilógiát. Értettük és éreztük, miről mesél…

 

El tudod képzelni, hogy létezik világ a saját befogadó képességeden túl?

Sokan nem tudják, hogy létezik Ausztrália. Mégis ott van…

 

Amikor megszülettünk és nem volt még személyiségünk, sokkal tágabb volt az univerzumunk. Ezt ma már a fejlett intellektussal bíró tudomány is felismerte. Mármint, hogy az újszülöttek, sokkal többet tapasztalnak a valóságból, mint a fókuszált látással rendelkező felnőttek. Nagyjából 7 éves korunkig vagyunk képesek megélni ezeket a tapasztalatokat, aztán az elme veszi át az irányítást. Elkezdünk hozzáidomulni a többség elfogadó képességének határaihoz.

 

Minél többekhez, annál szűkebbek ezek a határok…

 

Közös valóságunk így sokkal kevesebbet tud elfogadni a Teljességből. Mikor, valamelyikünk átlépi ezeket a határokat, azt abnormálisnak minősítjük és elfordulunk. Aztán meglepődünk, hogy mégis vannak, akik követik őket…

Ebben az állapotban töltünk el 15-30 évet, míg valami fel nem ébreszt minket, s onnantól kezdve arra fordítjuk figyelmünket, hogy visszataláljunk eredendő önmagunkhoz…

 

Most megfordítom a feltételezést.

Azt sejtem, a többet látók, talán eltérnek az úgynevezett normálistól, mégsem valótlan az ő tapasztalásuk…

Csak tágabb a belső univerzumuk. Valamint a személyes valóságuk ritkán kerül fedésbe a többségével.

 

Személyesen ismerek egy olyan fiatalembert, akinek többször volt találkozása földön kívüliekkel… Egészséges elméjű, ám szenvedélyes fiú, boldog családi háttérrel. Teljesen olyan, mint bármelyikünk, csak az ő valóságában fizikailag tapasztalhatóak az ufonauták…

Félelmet okoz ez neki. Talán nem is annyira a megéltek, mint a szociális környezetének elutasítása és értetlensége. Szerencsére, családi környezetében megértésre és együttérzésre talált.

 

Emlékeim szerint, nekem nem volt ilyen találkozásom. Amikor Gáborral beszélek és családjával, tudom hogy vele megtörténtek az általa meséltek. És ő része az én valóságomnak…

 

Itt élnek körülöttünk, auralátók, táltos gyógyítók, egyébb nem anyagi, finom energiákat tapasztaló emberek. A közös világunk részeként. Sokan tagadják képességeik valódiságát, azonban eredményeik őket igazolják…

A saját családomban is élt egy asszony, anyai nagyapám nagyanyja…

Ő halott látó volt. Saját tecchalálát is megjósolta, még kislányként. Később pedig, hasonló állapotú embereket mentett meg…

Gárdonyi Géza írt róla novellát, a Novaji asszony címmel.

 

Mindannyiunknak meg van a maga csőbe húzott valósága. Behatárolt dimenziókkal. Látszólag két lehetőség adódik, előre és hátra haladásra. Illetőleg ott van még az egy helyben maradás…

E csövek falain nincs átjutás, se ki, se be.

Hatalmas erők és befolyások kellenek, eme határok, falak megnyílásához. Valamint az áramló közeg bátorsága és bizalma is szükségeltetik. Vállalni a határokon túli létet…

 

Mikor mások megéléseivel találkozunk, nehéz elfogadni, ha a mi csövünkben olyan nincsen. Ám megérthetjük, hogy az övében igen… Ez könnyebbé teheti együttélésünket másokkal, illetve saját különálló valóságunkkal is. Ugyanakkor, egyszerűbbé teszi a kollektív tudatossághoz való visszajutást is…

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2010.02.15. 11:44 zorba69

Beköszöntem...

Címkék: folytatom újból

Itt. folytatom...

Korábban már közzé tettem pár írást, gondolatmenetet a thesecret.hu oldalon.

Ezen a linken megtalálod: http://www.thesecret.hu/blog/6603

 

Most újból felvettem a fonalat, és itt helyezem el legfrissebb megértéseimet.

Mindekinek...

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása