Azt az illúziót kergetjük, miszerint a leendő vagy meglévő társunk rendbe teszi az életünket. Megjelenik, megfelel, kiegészít, felszabadít félelmeink alól...
Ez egy igen régen magunkba kódolt üzenet a múltunkból...
Amolyan szülő pótlék-effektus ez. Mélyen belénk kondícionálódott korai éveinkben és talán nagyobb erővel befolyásolja tetteinket, mint azt hinnénk. Egy kis vizsgálódást biztosan megér...
Ezt azért tartom fontosnak kimondani, mert ahhoz a felismeréshez vezet, hogy nem nőttünk fel...
Sem pszichésen, sem érzelmileg, sem lelkileg, sem szellemileg...
Ennek a megértése pedig elvezet a következő és talán legfontosabb pontig, ami az Alázat. Azaz jelen állapotaink objektív és őszinte belátása, tehát a megbocsájtás... A megértése annak, hogy bizony nem felelünk meg, számos önmagunkról alkotott képzetnek, esetleg elvárásnak...
Ez talán az első lépése az önmagunkon munkálkodásnak, mellyel igazán alkalmassá tehetjük magunkat egy virágzó kapcsolatban való részvételre. Megbocsájtjuk magunknak, hogy nem vagyunk olyan magas szinten párkapcsolatilag és mindenféle szociális viszonyainkban, mint azt hinni véltük...
Persze erre mindenki azt mondja:
- Ugyan, ez másokra vonatkozik, én már régen túl vagyok ezen...
- Akkor viszont, mi vár megoldásra? – kérdem.
Ma nagyon sok pszichológiai értelmezés hozzáférhető, melyek segítenek megérteni önmagunkat és a kapcsolatainkban zajló folyamatokat. Személyes tapasztalatom azonban az, hogy a megértés nem egyenlő a továbblépéssel. Az egzakt tudományos magyarázat intellektuális felfogása, nem felel meg emberi minőségeink fejlődésének...
Pontosítva, ha elovasok és megértek valamit, attól még nem biztos, hogy azonnali változásokat hoz az életembe...
Sokakat látok ezen tévedésbe esni, magam is átmentem ilyen szakaszokon...
A korrekt és tisztánlátó önértékelés, mely számomra egyenlő a valódi önbizalommal, képessé tesz arra, hogy valóban magamhoz illő partnereket ( értsd: barátok, munkatársak, szerelmek ésatöbbi...) vonzzak be az életembe...
Ha úgy tetszik, a magam szintjének megfelelőeket.
Itt lép életbe a mindannyiunk által ismert tükor-effektus, mikor is életünk mindennemű találkozásaiban saját világ felfogásunkat, illetve eltitkolt tulajdonságainkat látjuk tükröződni...
Ezt is viszonylag gyorsan megértjük, ám a feldolgozása és teljes átérzése, akár évekbe is beletelhet... Türelem, menni fog!
Az elején említett megoldás keresés, valójában arra utal, hogy fel kell tárnunk, mi is a mi igazi indíttatásunk egy kapcsolat megteremtésében. Meglehet, hogy még mindíg régi alapokra építjük- érzelmileg és lelkileg egyaránt- hozzáállásunkat. Ez pedig már nem megfelelő mostani viszonyaink felépítményében, csak már nem emlékszünk a kezdetekre...
Lehet, hogy újra kell értékelnünk korábbi vezérelveinket és újra konstruálnunk ezen alapokat...
Ám minden okoskodáson és analizáláson túl, tapasztalatom szerint, a legfontosabb a MEGBECSÜLÉS. Ez nem jelent mást, mint hogy ugyanazt gondolom a másikról, mint magamról...
Megértem és átérzem, hogy Ő egy velem egyforma, azonos értékű ember. Egy lélek, egy szellem, kinek odaadottsága az én életem ajándéka... Folyamatosan hálás lehetek azért, mert megosztja velem élete egy részét, esetleg egészét... Ennek értéke valóban felbecsülhetetlen, ezért nagyon, nagyon, nagyon megbecsülendő...
Ha ezt nem élem meg, akkor hiába ismerem fel a másikban önmagam tükröződését, nem jutok előrébb. Csak tudni fogom magamról, hogy vannak szégyellt tulajdonságaim, miket a másikra akarok kivetíteni, de megmaradok ebben az állapotban és nem találom meg a választ, a kiutat...
Mert ugye megkérdem magamtól, miért teszek így és hol van a kijárat.
A kérdésemre keresett felelet, pedig a rendszeren kívül van...
Úgy értem a psziché szintjén létrejött és a pszichológia által felfedezhető rendezetlenségek vagy problémák, csak egy másik szinte oldhatók fel illetve meg...
Ez pedig a tudat szintje, még pontosabban a tudat természete... Itt fogom valóban megtapasztalni a másokkal, a mindenkivel való egyűvé tartozásomat...
Pillanatnyi tudatosságom állapotában ezt, mármint a megbecsülést érzem a legfontosabbnak.
Úgy tapasztalom, hogy eme szemléletem átsugárzik minden cselekedetemen és nem kell okoskodnom magamban, milyen praktikákkal tudom fenntartani viszonyaim állapotát. Csak bíznom kell magamban és még baklövéseim is jól sülnek el...
Eddigi tapasztalataim azonban arra is megtanítottak, hogy minden szakasza életemnek, minden kis megvilágosodásom, csak egy állomása emberi minőségeim fejlődésének. Így várakozással telve nézek elébe, miként fogok még többre jutni emberi kapcsolataimban, mi újat tartogat még az élet...
JÓ UTAZÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK, BOLDOGSÁGGAL TELI KALANDOKAT, MINDENKORI KAPCSOLATAIBAN!
Meghajlok a Bennetek Élő Tudatosság Előtt!!!
Baráti Szeretettel.
zorba
